Szándékosan hagytam a végére ezt a témacsoportot, mely egészen a kezdetekhez nyúlik vissza, oda, amikor is a nulláról indulunk el felfedezni a nagyvilágot. A születés pillanatában elindul a nagy kaland. Egy olyan utazás és érkezés, amire nincs befolyásunk. Nem tervezhetjük meg hogyan, mikor és hová érkezzünk. Egyszerűen csak bepottyanunk valahová, és az a hely lesz a mi otthonunk.
Sokszor megfogalmazódik bennem a kérdés : vajon miért van az, hogy sírva érkezünk a nagyvilágba???
„Mindaddig amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te SORSNAK fogod hívni”
Számomra nagyon kedves a fenti idézet, és nagyon el is gondolkodtató. Hiszen olyan sokszor fogunk ezt vagy azt a sorsra, és aztán kitudja, létezik e egyáltalán. De nyilván nem tisztem ezt megvitatni és nem is teszem.
A coaching üléseim során számtalanszor szembesültem énképzavar miatti önbizalomhiánnyal. Én magam is meglepődtem, amikor elkezdtük kutatni az okokat és szinte minden esetben egészen a kezdetekig kellett „leásni” és ott bújt meg az elakadás.
Nagyon fontos a szülői minta, majd a későbbiekben a közösségi terek, az óvoda, az iskola, a munkahely a baráti társaság. Sokat tehetnek az énképünk fejlődéséért, de ugyan ilyen intenzíven szolgálhatják a hanyatlását is.
Mindannyian üres kézzel és tiszta lélekkel érkezünk meg a föld nevű bolygóra, a családunkhoz, ahol aztán nap mint nap tanulunk valamit. Kialakulnak kötelékek, bizalom, félelmek és sok-sok egyéb érzés. Az anya közelsége adta biztonság, a kötődés, a nyugalom, amit az ölében fekve érzünk. Aztán felcseperedünk. Van körülöttünk pár ember, tágul a bizalom zóna. Majd jön az óvoda. Amikor gyermekként először szembesülünk idegenekkel. Kilépünk a megszokott komfortzónából, a védett övezetből, ahol vigyáztak ránk, óvtak még a széltől is. Már itt elkezdődik egy új folyamat, hiszen lehet egy olyan kis társunk, aki akár egy játékkal vagy egy szóval sebet ejt bennünk. Amikor pedig még feljebb lépünk és elérjük az iskoláskort, jöhetnek a kudarcok, akár a kirekesztettség, a lenézés, vagy az, ha épp nem vagy elég jólöltözött, elég okos, vagy pusztán szegényebb családból származol. Számtalan ok és lehetőség arra, ami bizony keményen tud énképet rombolni.
Szüleink óvnak mindentől, a jóra ösztönöznek, a legjobbat szeretnék nekünk. Persze ők sem hibátlanok, van, hogy túlságosan féltenek, így nem tud megfelelően kialakulni a felelősségtudat, aminek következtében lehet, hogy egész életünkből hiányozni fog a határozottság. Döntésképtelenné válhatunk, ha nem kaptunk elég teret az önmegvalósításnak. A másik véglet, úgy gondolkodik, hogy legyen a gyerek minél előbb önálló. Hiába bújna, egy ölelésért nem engedik, mondván ne légy ilyen gyenge. Az ilyen fajta nevelés szeretethiányos felnőttséghez vezethet.
Olyan is előfordul, hogy semmi más nem hiányzik a gyereknek csak a dicséret, az elismerés, hiszen bármit tesz, bármiben jó dicséretet sosem kap, csak biztatást, hogy lehet még jobb is. Ha hozza sorozatban az ötösöket, az természetes, de amikor becsúszik egy négyes azért ejnyebejnye van.
Ez persze csak néhány példa a teljesség igénye nélkül.
Miután szeretem a dolgokat példákkal szemléltetni most sem lesz ez másképp. Képzeljük el, hogy egy nagy csuporral a kezünkbe érkezünk meg a világba. A csupor a születésünk pillanatában csordultig van szeretettel, jósággal, elismeréssel, jószándékkal. Csupa – csupa pozitív érzéssel. Az első negatív tapasztalan hatására apadni kezd a szeretet csupor. Visszautalnék itt az óvodai példára, amikor valami sérelem éri a gyermeket. Azonban, ha otthon beszámol minderről megnyugtatást kap, vagy a rossz érzés picit tisztul, visszaállhat a szeretet szintje. De az élet nem ennyire egyszerű és életünk során sok nehézséggel, igazságtalansággal találkozunk.
Felnövünk, dolgozni kezdünk és ha nem vagyunk szerencsések bizony, jöhetnek az újabb pofonok, akár egy rossz kollektíva formájában. Társulhat hozzá irigység, igazságtalan, zsarnok főnök, feszített munkatempó, elvárások sora és elismerések teljes hiánya. Nem beszélve még a világban dúló problémákról, és arról, amikor beleszeretsz valakibe és ő észre sem vesz. Megeshet az is, hogy látszólag minden rendben van, mi mégis megrekedtünk, elveszett belőlünk valami, türelmetlenek, kedvetlenek lettünk, semmiben nem találunk örömöt, és egyszer csak minden ok nélkül, apadni kezd a csuprunk, és innentől kezdve csak apad és apad.
Nincs pontos recept arra, hogyan legyen mindig „mézzel” teli az csupor, sőt nem is hiszem, hogy létezik olyan, DE tennünk kell azért, hogy ne hagyjuk egy bizonyos szint alá süllyedni.
Lehet szavakkal dobálózni, hogy ha szorít a cipő dobd ki és vegyél másikat. Ha nem jó a munkahelyed állj fel és keress másikat, vagy ha a kiszemelted nem viszonozza az érzelmeidet hagyd a fenébe hisz majd lesz tőle jobb.
A negatív emberekkel szemben esélytelen bármit is teszel, s a rosszindulatot szintén nem tudod megváltoztatni senkiben. Egyvalamit viszont megtehetsz:
A téged minősítő kijelentéseket, annak megfelelően súlyozd, hogy kitől származnak.
Ha egy irigyedtől kapod, vedd elismerésnek, mert nagyon jól tudjuk, hogy az irigység valójában az egyik legnagyobb elismerés.
Ha egy baráttól kapsz negatívat vedd segítő szándéknak.
Ha olyantól, aki próbál lehúzni, szimplán csak mosolyogj rajta.
Összegezve a fentieket jól látható, hogy a szülői minták, nevelési elvek maradandóan csorbíthatják az énképünket, akárcsak a társaink, akikkel iskolában, óvodában kénytelenek voltunk együtt lenni a napjaink nagy részében, épp, mint a kollektíva vagy egy rossz főnök kiváltsága. Ezek olyan külső tényezők, amik tőlünk függetlenek.
Nem befolyásolhatjuk, hogy mások hogyan gondolkodjanak rólunk, de kizárhatjuk! Nem könnyű, de önmagunkért tegyük meg. Azt szokták mondani, hogy ameddig valaki irigykedik rád, valamit nagyon jól csinálsz. Táplálkozz, fejlődj az irigyeidből.
Arra szeretnélek most kérni, hogy állj be a tükör elé. Jól nézd meg magad. Beszélj úgy a tükörképedhez mintha egy jó barát állna szembe, akit szeretsz. Igen itt már belép a képbe a következő nagy témánk az önszeretet is. Mondj neki legalább egyetlen pozitív tulajdonságot, amit a tükörben állva látsz. Nem kell több csak egyetlen. Mondd, hogy látod a belső értékeit pl. a kedvességet, a szeméből sugárzó őszinteséget, és a sok munkát, amit a rossz tulajdonságai legyőzésére fordított., bármit.
Mondd neki, hogy értékes ember és legyen büszke magára. Mondd meg azt is, hogy a szülei által felállított elvárásokat a lehetőségeihez mérten maximálisan megugrotta. Végezetül biztosítsd a támogatásodról, hogy megérted a benned dúló érzelmi lavinát, és segítesz neki, lecsendesíteni azt.
Az Énkép cikksorozat az ÉNKÉP FEJLESZTŐ MUNKAFÜZET-tel zárul, mely hamarosan elérhető lesz a weboldalon.
Ha képes vagy meglátni magadban a jót kívül és belül is, és mindezt a saját szemedbe mondod, és igyekszel kizárni a téged körülvevő negatív emberek véleményét az énképed minden nappal tisztulni fog. És ha ez megvan már csak azt kell megtanulnod hogyan szeresd jól magad.
A megfelelően felépített ÉNKÉP után, az önszeretet fogjuk boncolgatni, s a végére talán megtanuljuk hogyan szeressük jól saját magunkat.
Ez is érdekelhet
