Szándékosan hagytam a végére ezt a témacsoportot, mely egészen a kezdetekre nyúlik vissza, oda amikor is a nulláról indulunk el felfedezni a nagyvilágot. A születés pillanatában kezdetét veszi a nagy utazás. Egy olyan utazás és érkezés, amire nincs befolyásunk. Nem tervezhetjük meg hogyan, mikor és hová érkezzünk. Egyszerűen csak bepottyanunk valahová, és az a hely lesz a mi otthonunk. Sokszor megfogalmazódik bennem a kérdés vajon miért van az, hogy sírva érkezünk a nagyvilágba???
„ Mindaddig amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te SORSNAK fogod hívni”
Számomra nagyon kedves a fenti idézet, és nagyon el is gondolkodtató. Hiszen olyan sokszor fogunk ezt vagy azt a sorsra, és aztán kitudja, létezik e egyáltalán. De nyilván nem tisztem ezt megvitatni és nem is teszem.
A coaching üléseim során sokszor szembesültem önképzavar miatti önbizalomhiánnyal. Én magam is meglepődtem, amikor elkezdtük kutatni az okokat és szinte minden esetben egészen a kezdetekig kellett „leásni” és ott bújt meg az elakadás.
Nagyon fontos a szülői minta, majd a későbbiekben a közösségi terek, az óvoda, az iskola, a munkahely a baráti társaság. Nagyon sokat tehetnek az önképünk fejlődéséért, de ugyan ilyen intenzíven szolgálhatják a hanyatlását is.
Mindannyian üres kézzel és tiszta lélekkel érkezünk meg a föld nevű bolygóra, a családunkhoz, ahol aztán nap mint nap tanulunk valamit. Kialakulnak kötelékek, bizalom, félelmek és sok-sok egyéb érzés. Eleinte még csak érzés. Az anya közelségének az érzése, a kötődés, és a biztonságérzet amit az ölében fekve érzünk. Aztán felcseperedünk. Van körülöttünk pár ember, tágul a bizalom zóna. Majd jön az óvoda. Amikor a gyermek először szembesül idegenekkel. Kilép a megszokott komfortzónából, a védett övezetből ahol vigyáztak rá és ő volt a középpontban. Már itt elkezdődik egy új folyamat, hiszen lehet egy olyan kis társa, aki akár egy játékkal vagy egy szóval sebet ejt benne. Amikor pedig még feljebb lépünk és elérjük az iskoláskort, jöhetnek a kudarcok, akár a kirekesztettség, a lenézés, vagy az ha épp nem vagy elég jólöltözött, elég okos, vagy pusztán szegényebb családból származol. Számtalan ok és lehetőség arra, ami bizony keményen tud önképet rombolni.
Képzeljük el ezt az egész folyamatot úgy mintha lenne egy saját kis csuprunk ami telve van szeretettel, jó érzésekkel, féltéssel, biztatással, bátorítással. Ez vár ránk születésünkkor, és tapasztaljuk meg minden nap. (Nyilván az ideális helyzetről írok, de természetesen sajnos nem minden gyermek érkezik ideális körülmények közé. )
Szüleink óvnak mindentől, a jóra ösztönöznek, a legjobbat szeretnék nekünk. Persze ők sem hibátlanok, van, hogy túlságosan féltenek, így nem tud megfelelően kialakulni a felelősségtudat, aminek következtében lehet, hogy egész életünkből hiányozni fog a határozottság. Döntésképtelenné válhatunk, ha nem kaptunk elég teret az önmegvalósításnak. Van a másik véglet, aki úgy gondolkodik, hogy legyen a gyerek minél előbb önálló. Hiába bújna, egy ölelésért nem engedik, mondván ne légy ilyen gyenge. Az ilyen fajta nevelés szeretethiányos felnőttséghez vezethet. Olyan is előfordul, hogy semmi más nem hiányzik a gyereknek csak a dicséret, az elismerés, hiszen bármit tesz, bármiben jó dicséretet sosem kap, csak biztatást hogy lehet még jobb is. Ha hozza sorozatban az ötösöket, az természetes, de amikor becsúszik egy négyes azért felelősségre van vonva.
Ez csak néhány példa a teljesség igénye nélkül.
Miután szeretem a dolgokat példákkal szemléltetni most sem lesz ez másképp. Képzeljük el, hogy egy nagy csuporral a kezünkbe érkezünk meg a világba. A csupor a születésünk pillanatában csordultig van szeretettel, jósággal, elismeréssel, jószándékkal. Csupa – csupa pozitív érzéssel. Amikor az első kudarc beköszönt apadni kezd a szeretet csupor. Visszautalnék itt az óvodai példára, amikor valami sérelem éri a gyermeket. Azonban ha otthon beszámol minderről megnyugtatást kap, vagy a rosszérzés picit tisztul, visszaállhat a szeretet szintje. De az élet nem ennyire egyszerű és életünk során sok nehézséggel, igazságtalansággal találkozunk. Felnövünk, dolgozni kezdünk és jönnek az újabb pofonok. Rossz kollektíva, irigységgel fűszerezve, igazságtalan, zsarnok főnök, aki bármit teszel lenéz, feszített munkatempó, elvárások sora és elismerések teljes hiánya jellemzi a mindennapjainkat. Nem beszélve még a világban dúló problémákról, és arról amikor beleszeretsz valakibe és ő észre sem vesz. És a csupor egyre csak apad és apad.
Nincs pontos recept arra, hogyan legyen mindig „mézzel” teli az csupor, sőt nem is hiszem hogy létezik olyan, DE tennünk kell azért hogy ne hagyjuk egy bizonyos szint alá süllyedni.
Lehet szavakkal dobálózni, hogy ha szorít a cipő dobd ki és vegyél másikat. Ha nem jó a munkahelyed állj fel és keress másikat, vagy ha a kiszemelted nem viszonozza az érzelmeidet keress mást. Van ami működhet de van ami nem.
Nem akarom idézetekkel teletömni az írást, de saját életem igyekszem eköré építeni: Ne azt nézd mit mond hanem hogy ki mondja.
Összegezve a fentieket jól látható, hogy a szülői minták, nevelési elvek maradandóan csorbíthatják az énképünket, akárcsak a társaink akikkel iskolában, óvodában kénytelenek voltunk együtt lenni a napjaink nagy részében , épp mint a kollektíva vagy egy rossz főnök kiváltsága. Ezek olyan külső tényezők amik tőlünk függetlenek. Nem befolyásolhatjuk, hogy mások hogyan gondolkodjanak rólunk, de kizárhatjuk. Nem könnyű, de önmagunkért tegyük meg. Azt szokták mondani, hogy ameddig valaki irigykedik rád, valamit nagyon jól csinálsz. Táplálkozz, fejlődj az irigyeidből.
Arra szeretnélek most kérni, hogy állj be a tükör elé. Jól nézd meg magad. Ha elolvastad mindhárom fejezetet és megcsináltad a gyakorlatokat tisztább képet fogsz kapni mint elsőre. Beszélj úgy a tükörképedhez mintha egy jó barát állna szembe akit szeretsz. Igen itt már belép a képbe a következő nagy témánk az önszeretet is. Mondd el neki, mennyire szépnek látod azt a testrésztét, vagy stílusát amit az első feladatban megjelöltél. Mondd, hogy látod a belső értékeit p. a kedvességet, a szeméből sugárzó őszinteséget, és a sok munkát amit a rossz tulajdonságai legyőzésére fordított. Mondd neki, hogy értékes ember és legyen büszke magára. Mondd meg azt is neki, hogy a szülei által felállított elvárásokat a lehetőségeihez mérten maximálisan megugrotta, s hogy a főnöke egy keserű ember aki nem csak őt de igazából senki sem ismer el.
Ha képes vagy meglátni magadban a jót kívül és belül is, és mindezt a saját szemedbe mondod, és igyekszel kizárni a téged körülvevő negatív emberek véleményét az önképed minden nappal tisztulni fog. És ha ez megvan már csak azt kell megtanulnod hogyan szeresd jól magad.
Várlak az önszeretet kiépítése nevű írásaimmal és a hozzá tartozó munkafüzettel.
Ez is érdekelhet
