A nagybetűs szerelem. A nagybetűs téma, amiről a végtelenségig tudnék írni. Ne kérdezd, hogy miért, mert szerintem Te is pontosan tudod a választ. Az érzés, mely uralja egész életünk. Ugye igazam van?
A szerelem az idők kezdetétől fogva benne van az emberiség életében. Jelen van a pillanatokban, illatokban, ízekben, egy dallamban. Mindenhol ott lapul, s mi annyira, de annyira élvezzük. Szeretünk szeretni.
Gondoljunk csak az első emberpárra ott abban a bizonyos paradicsomban, már őket is ez az érzés irányította, ami tovább folytatódott az őskorban, a közép és új korban mind a mai napig.
Amikor tinédzserként megtapasztaltam életem első „szerelem” érzését azt gondoltam milyen jó nekem, hogy ilyen fiatal vagyok és szerethetek. Valamiért úgy hittem a szerelem korfüggő. Amúgy meg nagyon nem az. Ma már tudom, a korral csak mélyülnek az érzések, de el sosem vesznek. Ismerek 85 éves – számomra bácsit – aki olyan szerelmes pillantásokkal néz újdonsült párjára, hogy elérzékenyül tőle az ember. Egy idősek otthonában szövődött a szerelem amolyan utolsó utáni esélyként. Gyönyörű.
Bizony-bizony, mindegy milyen korban élünk, mennyi megélt év van a hátunk mögött amíg létezünk addig munkál bennünk az érzés melyet úgy hívnak: SZERELEM.
De mi is a szerelem fő összetevője? Mi a szerelem fűszere? Úgy általában, mi is kell a boldogsághoz?
A szerelem egyetlen apró szikrából születik, lángra lobban és lobogó tűz lesz belőle. Épp mint az aprócska gyufa, amikor találkozik a doboz szélével. Egy meghatározó pillanat, amikor létre jön a szikra, mint a szerelemben az első összetekintés. Már ott elindul valami. A gyufa szikrájából fellobbanó tűz lesz, s abból a bizonyos első pillantásból égető szerelem. Na de mi történik, ha elég a gyufaszál?
Tudjuk, hogy minden tűz kialszik egyszer, de a legnagyobbak sokáig izzó-parázs formájában megmaradnak, akár örökké is, legyen az viszonzott vagy viszonzatlan, akár „elárult” szerelem.
A gyufa lángja képes otthonokat melegen tartani, lángjából hatalmas tűz lesz, s mikor az kialszik még akkor is sokáig ott marad a parázs, mely tovább melegít. Így van ez a szerelemmel is. Felvillan, lángol, majd izzik. Fürdőzünk a melegében, élvezzük a simogatását, és rettegünk hogy hamuvá válik. A hamu a szerelemben a szürke hétköznapokat jelképezi, amikor az első rózsaszín köd elvonul és jönnek a problémák.
S pont mert ennyire mély, ennyire őszinte, ennyire felemelő és megfoghatatlan, ezért vág annyira tartkón amikor tova tűnik.
A szerelem és a csalódás egymás függvénye, mert nagyon valószínű, hogy aki egykor szeretett a csalódást sem fogja elkerülni. Ettől olyan különleges ez. Szárnyalva tudunk szeretni, és amikor beüt a bumm, hirtelen összetörik a világunk. Mintha mindkét szárnyunkat levágták volna, és mélyrepülésbe zuhanunk a szakadék legmélyére. Ki így ki úgy, van ki könnyebben van ki nehezebben viseli, ha elmúlik, de csalódni senki sem szeret.
Még a legszebb, legstabilabb kapcsolatokban is ott van a lehetőség, hogy valami belepiszkál. Lehet az a megszokás, az egymásra fordított minőségi idő hiánya, vagy amikor csak robotolunk és egyszerűen megfeledkezünk a másikról. Megesik, hogy elmúlik az érzés épp oly váratlan, mint érkezett, vagy épp rájövünk, hogy a párunk mást is „szeret” mellettünk. Számtalan ok, számtalan lehetőség, ami mind hamuvá válik.
Ne rettegjünk az elmúlástól, vegyük észre a hamuban megbújó szép élményeket. Hiszen ha azok nem lennének, nem lenne hamu sem. Ne az elmúlást jelképezze hanem azt amit együtt teremtettetek, s ami nem elmúlt hanem csak átalakult. Hiszen jól tudjuk a szerelem idővel átalakul, lecsendesedik és tiszta formájában sokkal erősebbé válik mint a legnagyobb lángolások közepette.
A cikk folytatásában a szerelem fűszereit vesszük majd sorra. Mik azok az összetevők amelyek egy jó „kapcsolati főételhez” elengedhetetlenül szükségesek, melyek nélkül a szerelem olyan mint a sóskamártás sóska nélkül, nem valódi.
Ez is érdekelhet
